Ami egy „mit a fenét csináljunk ma?” randis délutánnak indult, abból végül talán az eddigi legcsodálatosabb élményünk lett Koppenhágában.
És Frederiksberg Have, ez a csodálatos közpark Koppenhága kellős közepén (pontosabban Frederiksbergben, bocsánat), nem is az egyetlen hely volt, ami ennyire különlegessé tette a napunkat.
A válaszunk a „mit csináljunk?” kérdésre
Az volt az egyetlen biztos pont a programunkban, hogy együtt töltjük a délutánt. Aztán a feleségem bedobta, hogy hallott egy sütis helyről a koppenhágai főpályaudvar közelében, miért ne néznénk meg.
Így legalább az irány megvolt, elindultunk Vesterbro nyüzsgő városrésze felé, hogy megnézzük, mit kínál a Cookie Crush, ez a trendi kis sütiző.
A Cookie Crush egy egészen apró süti- és kávézóhely a Vesterbrogade-en. Meglepően kedves, szinte tengerparti hangulata van: világos színek, kényelmes kis ülőhelyek, gyönyörű sütik a pultban, és az a kellemes „üljünk le egy pillanatra” érzés. A specialitásuk nem a sima cookie, amit gyorsan bekapsz és el is felejtesz, hanem inkább egy apró sütideszert, különböző feltétekkel, krémekkel, magvakkal, gyümölcsökkel és minden olyan veszélyes kis dologgal, amitől az ember hirtelen nagyon boldog lesz egy szürke koppenhágai délutánon.
Mert ilyen volt az idő: szürke délután, itt-ott egy kis napsütés ígéretével, miközben a gyorsan mozgó felhők úgy rohantak át az égen, mintha aznap később még valamilyen bemutatóra készülnének.
Menjünk ezen az utcán… egy hegyi erdőbe??!
A sütizőből kijövet jobbra is fordulhattunk volna, és akár le is zárhattuk volna a napot, de ehelyett a másik irányba indultunk, hogy megnézzük, mit tartogat a Vesterbrogade addig sosem látott része.
Néhány kedves és néhány teljesen átlagos épület keveréke után, fodrászatok, bicikliboltok, újabb fodrászatok és újabb bicikliboltok mellett sétálva egyszer csak egy olyan saroknál találtuk magunkat, ami kívülről egy fákkal sűrűn benőtt parknak tűnt.
Belül viszont ez volt az eddigi legcsodálatosabb zöld élményünk Koppenhágában. Søndermarken, ahogy később megtudtuk a nevét, egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek fejben a koppenhágai parkokat elképzeltem. A megszokott lapos, nyitott, tökéletesen rendezett városi parkérzés helyett ez a hely dombos, zöld, sűrű és szinte titokzatos volt.
Olyan érzés volt, mintha egy kis hegyi erdőbe sétáltunk volna be a dán főváros közepén. Öreg fák, keskeny ösvények, apró emelkedők, nedves levelek, kis hidak, víz, és mindenhol az a mélyzöld szín, ami csak eső után tud ilyen lenni. Tudod, hogy még mindig a városban vagy, hiszen persze hogy ott vagy. De néhány pillanatra tényleg nem így érződött.
A vicces az egészben, hogy Søndermarken közvetlenül Frederiksberg Have-vel szemben található, csak a Roskildevejen kell átkelni hozzá, szóval egyáltalán nincs eldugva. De a hangulata teljesen más. Frederiksberg Have elegáns és királyi (erről mindjárt bővebben is írok); Søndermarken vadabb, csendesebb, és sokkal inkább olyan, mintha a természet itt egy kicsit szabadabban csinálhatná a saját dolgát.
És aztán, mintha ez önmagában nem lett volna elég váratlan, a park alatt egy egész földalatti világ is rejtőzik: a Cisternerne, vagyis az egykori víztározók, amelyek ma kiállítótérként működnek. Aznap délután mi is lementünk ide, hogy megnézzük Marina Abramović Seven Deaths című munkáját, egy filmes operainstallációt, amelyet a Cisternerne sötét, földalatti termeiben vetítettek. És valahogy a nedves, zöld, szinte erdőszerű felszíni séta után ebbe a hideg, sötét lenti térbe belépni még szürreálisabbá tette az egész délutánt.
Aztán jött Frederiksberg Have
Søndermarkenből kijövet csak át kellett kelnünk a Roskildevejen, és hirtelen egy teljesen más világban találtuk magunkat. Frederiksberg Have (Frederiksberg-kert) nem vad és erdőszerű ugyanabban az értelemben. Nyitottabb, elegánsabb, rendezettebb – pontosan az a fajta park, ahol azonnal érzed, hogy ez nem csak egy véletlenül épületek között maradt zöldterület.
Ez Koppenhága egyik legszebb közparkja, hatalmas pázsitokkal, öreg fákkal, csatornákkal, kis hidakkal és azzal a nyugodt hangulattal, amitől észrevétlenül is lelassulsz. Søndermarken sötétebb, szinte titokzatos érzése után Frederiksberg Have ugyanannak a délutánnak a lágyabb, kecsesebb második fejezetének tűnt.
Vagy inkább csendesebbnek? Mert ezt éreztük hirtelen Frederiksberg Have-ben. Amikor Frederiksberg Slot mellől, az egykori királyi nyári rezidencia, ma a Dán Királyi Katonai Akadémia otthona mellől lenéztünk a parkra, egy dolog azonnal feltűnt.
Rajtunk kívül senki nem volt a parkban.
A csend itt nem csak metafora volt. Ez volt a park valósága azon a délutánon, amikor az addigra már szürreálisan szürke felhőkből elkezdett szemerkélni az eső. Mi ketten, néhány liba totyogva a füvön, és időnként egy-egy galamb vagy sirály.
Álomszerű élmény
Frederiksberg Have általában napozó dánokkal és laza turistákkal van tele, szóval ne számíts rá, hogy ez a különleges pillanat legközelebb is pont így megtörténik, amikor erre jársz.
De amit azon a délutánon ott átéltünk, olyan volt, mintha egy másik bolygón lennénk. Valami, amit sosem fogunk elfelejteni.
Kilométereknek tűnő zöld ösvényeken kanyarogtunk tavak, vízfolyások, virágzó bokrok és a háttérben egy gyönyörű szökőkút között. Az egész sétánk alatt ebben a hatalmas parkban talán három embert ha láttunk. De biztosan nem sokkal többet.
A madarak viszont, a szemerkélő esőben kiürült park igazi császárai, olyanok voltak, mintha közeli barátaink lennének, akik mellettünk sétálnak és repülnek. Itt egy kacsa szó szerint hozzám beszélt pár méterről, ott egy sirály repült közvetlenül mellettünk a tó fölött. Ha valaki egy emberiség utáni világot akart volna lefilmezni, ahol a természet virágzik, és az állatok újra átveszik az uralmat, aligha találhatott volna jobb helyszínt.
A délutánunk véget ért
Egyszer mindennek vége szakad. Egy pillanat alatt kiléptünk a mesés Frederiksberg Have kapuin, és újra Koppenhága zümmögő utcáin találtuk magunkat.
A város felébredt az eső után, a nap pedig újra előbújt, mintha csak a díszletváltást jelezné. De azt a délutánt Frederiksberg Have-ben sosem fogjuk elfelejteni.
